Hétfőn 07:20-kor a suli elől elindultunk Szlovákiába. 24 diák, 3 tanár kíséretében.
Somoskőújfalunál jöttünk át a határon, a buszunk egy fertőtlenítőn gurult át, a vírushelyzetre tekintettel.

Első megállónk Pelsőcön volt, a Dénes György Alapiskolába látogattunk el.
Máté Eleonóra igazgatónő bemutatta az iskola múltját, jelenét. A szünetben találkoztunk a felvidéki diáktársakkal is.

Ezután Rozsnyón meglátogattuk a Bányászati Múzeumot, megismerkedtünk a bányászat régmúlt eszközeivel. Megmásztuk a főtéren az Őrtornyot, a 146 lépcsőjével, gyönyörködhettünk a kilátásban.

Csütörtökhelyen sajnos csak kívülről nézhettük meg a Szent László-templomot.

Végül 18 óra körül szerencsésen megérkeztünk Szepesváraljára, a szálláshelyünkre, ahol meleg vacsorával vártak minket.
Vacsora után elfoglaltuk a szállásainkat, majd tettünk egy rövid sétát a községben.