Az idei tanévben október 21-én emlékeztünk az 1956-os forradalomra.
Hagyományainkat követve az újpesti emlékparkban nemzetiszínű szalagot kötöztünk az áldozatok emlékére ültetett fák törzsére.
Az emlékparkot az akkori önkormányzat 1996-ban hozta létre, a forradalom 40. évfordulóján avatták fel. Az addig rendezetlen területet szépen parkosították, elhelyeztek ott egy emlékkövet és körülötte annyi kis fát ültettek, ahány újpesti halálos áldozata volt az eseményeknek.
2010 óta minden évben felkeressük a parkot, és kötünk egy-egy szalagot a fákra. Az emlékkőnél mécsest gyújtunk, valamilyen formában felidézzük az akkori eseményeket. A kisebbek zászlókat is készítettek ebből az alkalomból.